Vegyük a szegényeknek történő élelmiszerosztás jelenlegi modelljét, amely számos kihívással jár:
- Az élelmiszerek kiszállításának ideje
- Az élelmiszerek eltarthatósága
- Hűtés nélkül
- A tárolás költségei
- Az áruk beszerzésének és szállításának költségei
- A segítségre szoruló emberek felkutatása és minősítése
- Az élelmiszerek szétosztása a ezeknek az embereknek
- Nincs változás a helyzetben - végtelen függőség
Mi lenne, ha mindezeket a problémákat meg tudnánk oldani a meglévő, már összegyűjtött pénzeszközökkel, csak éppen új módon tennénk, ami ezeket a problémákat a lényeget tekintve orvosolja? Hogyan?
Mi lenne, ha fognánk ezt a pénzt, és helyette tyúkfarmokat és mezőgazdaságot tennénk az iskolákba, és megtanítanánk a gyerekeknek, hogyan kell ezt csinálni? Hmm... lássuk, mi történik:
- A gyerekek megtanulják, hogyan termeljenek saját maguknak élelmiszert, és képesek lesznek ezt egy életen át csinálni.
- Minden nap friss élelmiszert visznek haza maguknak és a környezetükben élő, rászoruló családoknak.
- Az ételnek több tápértéke van, mivel frissen viszik haza.
- Nincs szükség tárolásra vagy hűtésre.
- A gyerekek válnak a szállítómechanizmussá, és képesek gondoskodni arról, hogy megtalálják a rászorulókat.
- A tanulás után a diákok kaphatnak egy kezdőcsomagot, hogy otthon is megtehessék ugyanezt, így a családjukat is etetni tudják, ahelyett, hogy függőségben lennének.
- A gyerekek a család tanáraivá válnak, mivel segítenek a családnak otthon megtermelni a saját élelmüket.
- A helyzet megváltozik, mivel az élelmiszer bőségessé válik, a gazdaságok bőségessé válnak, az emberek képessé válnak arra, hogy saját magukat táplálják, és megtanulnak maguk gondoskodni a közösségről.
- A gyerekek megtanulják, mit jelent keményen dolgozni, megtanulnak vállalkozni, és megtanulják, hogyan legyenek önellátóak és büszkék a munkájukra.
- Ez a modell országos és országok közötti skálázható, mivel közösségi szinten, regionális szinten és ennek eredményeként országos szinten is működik.
